„AKÚTFÚRÓ”

 

Tisztelt Érdeklődő! Szeretettel köszöntjük a „akutfuro.hu” weboldalon.

Véleményünk szerint nagyon itt van az az idő, hogy akinek van lehetősége elgondolkodjon azon, hogy immár nagyon aktuális, hogy mindenki gondoskodjon saját magáról.

Mi ezt jelen esetben konkrétan arra értjük,  hogy ne mindig és mindenben csak az „Államra” számítsunk, ugyanis ideje volna azt is megérteni,  hogy mi a Magyarország lakói, mi Magyarok vagyunk az Állam, de igy általánosságban mégsem illik, szabad, mindent csak az államtól várni, mint a sült galambot! Nekünk is tenni kell valami jót, hasznosat!

Mire is gondoltunk: 2022.10.25 –én New York-ban a korábbi Államelnökünk, Áder János úr, az ENSZ Klíma Konferenciájának előkészítő ülésén a következő kijelentést tette: „ A klíma változás már nem a jövő problémája,  az már itt van és érezzük hatását!” Hofi Géza aranyköpései után úgy lehetne fogalmazni, hogy „ránk rúgta az ajtót”!!

Tekintettel arra, hogy Áder Elnök úr, Elnöki tevékenysége alatt igen jelentős időt és energiát áldozott arra, hogy erre a korábban még csak előre jelzett eseményre felhívja a figyelmet, és jó ha minden gondolkodó ember ezt a kijelentését az Elnök úrnak komolyan veszi.

Azt a tájékozódni kívánó emberek már tudják, hogy idén a mezőgazdaságunk igen komoly mélyütést kapott a klíma változás következményeként. Sok helyen a termés felére-harmadára esett vissza, volt ahol még a vízhiány miatt ki nem fejlődött kukoricát még levágni sem érte meg, egyszerűen csak beszántják. Halas tavainkban a vízszint nagyon komoly mértékben csökkent, sok helyen veszélyeztette a halak létét sok helyen már erősen zsebbevágó veszteséget is okozott. Ez nagyon komoly figyelmeztetés, jó lesz ha komolyan vesszük és reagálunk!!!

Mi talán csak azt említenénk még meg, hogy az idei év ezen kívül szerte a világban még nagyon sok és kemény figyelmeztetést küldött. Ezek közül csak néhányra hívnánk fel a figyelmet: Németországban a Rajna folyón, Németország legnagyobb vízi szállítási artériáján, olyan mértékben lecsökkent a vízszint hogy a hajók csak kb. ¼ terheléssel tudtak közlekedni, mert különben zátonyra futottak volna.

Aki járt idén nyáron, a Duna parton, szintén láthatta, hogy nagyon alacsony a Duna vízszintje. A Rajnán tapasztalt dolgok sajnos a Dunát is elérték.

De mi most ne csak a szállítást meg drágító és az ipart igen nehéz helyzetbe hozó anyagi és technikai problémákra koncentráljunk, mert sajnos van ennek sokkal komolyabb következménye. Talán az emberek többsége tudja, hogy az ivóvíz ellátásunkban igen komoly jelentősége van folyóinknak. Vagyis, ha a további időszakokban tovább esik pl. a Dunán a vízszint a vízparti vízkitermelő kutak termelése is lecsökken akár le is állhat. Akkor, ha eljutunk oda, hogy ha kinyitjuk a vízcsapot és nem jön a víz, akkor mit fogunk inni??

Mi úgy gondoljuk, hogy ha valaki ezeken a dolgokon elgondolkodik és szeretné magát, és a szeretteit, kertjét, mezőgazdasági tevékenységét biztonságban tudni akkor mi a több mint 20 éves tapasztalatunkkal, egy kút fúrásával tudunk segíteni.

Sajnos nincs lehetőségünk írásban hosszan elmagyarázni. hol és hogyan lehet sikerrel kutat fúrni és olyan kérdésekre sem tudunk kapásból válaszolni, hogy mibe kerül egy kút fúrása. ( Ez egy olyan kérdés mintha azt firtatnánk, mibe kerül egy autó! Az autó ára nagyon sok dologtól függ, így erre a kérdések részletes tisztázása nélkül nem lehet válaszolni) Ugyan ezek vonatkoznak egy kútra is.

 

A pontos árajánlathoz szükség van egy személyes helyszíni szemlére.

Érdeklődni a következő telefonszámon lehet:

06 30 203 10 98

 

Ha esetleg foglalt, vagy a nagy zaj miatt nem halljuk és nem tudjuk a telefont felvenni kérjük küldjön számunkra egy sms-t és vissza fogjuk hívni 

Köszönjük megtisztelő figyelmüket Web oldalunk iránt.

Tisztelettel: „AKÚTFÚRÓ”